Orbán Viktor Öszöde?
Published on
Még alig kezdődött el a 2015-ös év, és a magyar politikai élet mégis pezseg! Február hatodikán Simicska Lajos médiabirodalmának teljes vezérkara távozott, mire reakcióként a Kárpátok médiamogulja rocksztár stílusban osztott ki mindenkit, Orbántól Bayerig. De a médiában való üzengetésen kívül mit tehetnek még az esemény résztvevői? Ki fog ebből profitálni? Kinek jó mindez?
Nem, ez valószínűleg annál is súlyosabb, mivel míg Gyurcsány Ferenc elkötelezett hívei annak idején még az „igazságbeszéd” hatására sem tértek el az adott oldaltól, a Simicska- Orbán vonalon komoly törés következhet/következett be az eddig viszonylag egységesnek tűnő jobboldalon.
Nem mintha mostanáig nem mutatkoztak volna jelei annak, hogy az első négy évben példaértékűen sziklaszilárd Fideszben komoly belső problémák feszülnek. Nem akarok a „ki lop, mennyit lop, miért lop” kérdéskörébe részletesen belemenni, de Pokorni Zoltán urizálós nyilatkozata után már nyílt egy komoly front az Orbán-párton belül. Az, hogy ezek a konfliktusok a második kétharmados győzelem után jöttek elő, valószínűleg nem véletlen.
A történelemtudományban ismeretes a „túlnyerés” fogalma – a második ciklusba kezdő párttal hasonló történhetett. A Fidesz túlnyerte magát. És nem elég az, hogy a ’14-es választásokon elsöprő győzelmet arattak (igen, ez igaz annak ellenére, hogy átalakították a választókörzeteket), az ellenzék azóta sem tudott előrukkolni egy életképes alternatívával. Az, hogy jelenleg a Fidesznek nincs olyan belső ellenfele, akivel szemben meghatározza magát, oda vezetett, hogy túlzott magabiztosságában lassan önön magában kezdte a szükségesnek tartott ellenséget keresni.
A hármas győzelem azt is jelentette, hogy az eddig sem konszenzus-és tárgyalásképességéről híres vezetőséggel teljesen elszaladt a ló. A már korábban is néhány alkalommal megcsillogtatott „ha mondunk egy időpontot, akkora mindenképp elkészül valami, akkor is, ha nem” mentalitás tovább erősödött. Gondoljunk itt az útdíjra, vagy a közeljövőben esedékes korházátalakításokra. Nem feltétlenül az velük a gond, hogy rossz lenne maga az alapötlet, hanem nincs elég idő hagyva az előkészületekre, az egész procedúra rohamléptekben, így szükségszerűen hibásan folyik le. És ezeken a negatív dolgokon már nagyon keveset javít a visszatáncolás – nem véletlenül van a Fidesz népszerűsége mélyponton. És ez a mentalitás tükröződik a reklámtörvénnyel kapcsolatos változtatás - hogyan változtatás kérdéskörén is. Kétlem, hogy ekkora konfliktus generálódhatott volna ebből a kérdésből, ha a két „fej” előzetesen egyezteti a terveket, ahogyan azt az elmúlt években is tették. Mert láthattuk, hogy bőven megférnek egymás mellett Simicska elvei és a Közgép által megnyert hatalmas közbeszerzések. De a „csak a kormány” elv, és a már korábban említett túlzott magabiztosság ellehetetlenítették a konszenzust, azt, ami eddig a kecskét is jóllakatta és a káposztát is meghagyta.
A Fideszt eddig mellszélességgel támogató és a nemzeti médiában való jelentős részvételt biztosító Simicska birodalom és a kormány között úgy tűnik, végleges szakításra került sor. Az, hogy a miniszterelnököt a sajtóban nyíltan legecizi egyik, ha nem a legrégebbi harcostársa, egész egyszerűen példa nélküli. A kérdés már csak az, hogy a jelenleg épp szánkózó Simicska, vagy a Putyin látogatására készülő Orbán lesz-e az, aki a „háború” végén nevetni fog.
Bár már korábban is cikkeztek a viszony megromlásáról, ilyen jelentős eseményre még nem volt példa. Az, hogy lényegében a teljes jobboldali média vezetősége felállt, komoly kérdéseket vethet fel a legmélyebben elkötelezett jobboldali konzervatívokban is. Honnan fognak mostantól tájékozódni? A kormány által rohamléptekben átalakított m1-ből vagy pedig a vélhetőleg megváltozó szemléletű HírTV-ből? A sok jobbközépen álló számára kicsit túl jobbra kacsingató Magyar Hírlapból, vagy az átalakuló Magyar Nemzetből? Esetleg lesz állami újság is? Olyan kérdések ezek, amelyekre csak a jövő adhat választ, de az biztos, hogy ez az esemény vélhetőleg tovább fogja rontani a Fidesz népszerűségi mutatóit.
Az azonban lenyűgöző, ahogyan a magyar puszták médiamogulja hirtelen az elvek emberének szerepében kezdett tündökölni. Amennyiben feltesszük, hogy Orbán valóban új diktatúrát akar építeni (nem állítom, puszta hipotézis), akkor azt minden bizonnyal nem egy éve kezdte el. Viszont ha már régebben, akkor felmerülhet a kérdés, hogy Simicska elveivel miért nem ellenkezett az elmúlt négy év, tudniillik a keleti nyitás politikája, a választórendszer átalakítása, és a többi aggályosnak tartható pont is már lényegében mind jelen volt a 2010-2014-es ciklusban is. Viszont ha ezt a szerepet sikeresen és hitelesen tudja játszani a továbbiakban, akkor akár váratlan politikai-gazdasági összeborulásoknak is tanúi lehetünk a jövőben.
Hogy hogyan jöhet ki Orbán jól ebből a slamasztikából? Érdekes, hogy a médiaháborút egyértelműen kiváltó médiaadó kétségtelenül sokkal igazságosabb, mint az eddigi, RTL-re szabott változat. Amennyiben a kormány sikeresen elő tudja adni, hogy az új irány a teljes pártatlanság, „lásd, Simicska is adózik rendesen”, és úgy tudják beállítani az egész konfliktust, mintha a kormány leszámolna a politikai-gazdasági összefonódásokkal, akkor ebből akár még előnyt is kovácsolhatnak. Főleg, ha sikerül közeledni ismét a Nyugat felé. De ezekre a választ majd csak a Putyinnal való találkozó és a középtávoli jövő adhatja meg.
Addig pedig nem tehetünk mást, mint derülünk a kalandosabbnál kalandosabb fordulatokon, a szűkebb évekre pedig mindenképpen megmarad nekünk a fantasztikus mém-alapanyagot szolgáltató „február hatodikai Simicska-manifesztum”.